Bemutatkozás

 

Tekintettel a társadalmunk állapotára, a már-már elviselhetetlen társadalmi közérzetünkre, elkerülhetetlennek látszik, hogy a civilek maguk vegyék kezükbe ügyeinek intézését, jogaik érvényesítést és érdekeinek védelmét.

Tegye ezt mindenki, ott ahol tudja és olyan intenzitással, amelyet szabad ideje és maradék energiája lehetővé tesz.

 

2009-ben útjára indítottunk egy újszerűnek mondható, civilek alkotta szövetséget „Civil Számvevőszék” (CSzSz) elnevezéssel.

Tevékenységünk az állampolgárokat érő mindennapi atrocitások vizsgálatára és az állampolgári érdekek védelmére éppúgy kiterjed, mint a politikusok visszaéléseinek a megakadályozására ill. „büntetésére”.

 

Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy a kezdeményezést kiszélesítsük, jogi alapokra helyezzük és megteremtsük a tevékenység politikai támogatottságát is.

 

 

 

Vissza

 


                     Kupán Károly

                          CSzSz

         office@civilszamvevoszek.hu

 

Ugrás a lap tetejére