MBVK

Már 8, 2020 | | Say something

Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara

Hivatkozási szám: PNS. 1425/20192.

 

Kedves dr. Jónás Béla!

Köszönöm gyors és kimerítő válaszát.

Nyilván elkerülte a figyelmet, hogy válaszában leírt jogi lehetőségek Magyarországon nem működnek. Ott tartunk, hogy 15 éve – semmilyen dokumentummal alá nem támasztott követelés végrehajtásra került, úgy hogy a követelést benyújtó, még annyi fáradtságot sem vett, hogy a cégbíróságon benyújtsa a követelés igényét.

Álláspontom szerint Magyarországon nincs jogállam, tehát nekem kell ítélkeznem a természettől kapott jogom alapján.

Az ítélkezésemhez felkérek 400 000 magyar állampolgárt, és ha legalább 500 egyetért velem, akkor az ítéletemet végre is hajtom.

Természetesen nem kérem, hogy egy működésképtelen bíróság jogerős döntését változtassa meg.
Azt kérem, hogy minősítse az Önök hatáskörébe tartozó történéseket és adjon választ arra, hogy ezeknél a végrehajtók, a magyar törvények szerint helyesen jártak-e el, valamint, hogy ezek összhangban van-e az MBVK elvárásával / etikai kódexével (már ha van ilyen).

A jobb megértés kedvéért mellékel egy régebbi végrehajtási ügyemet is, csak hogy lássa, szó sincs eseti problémáról.

Kérdéseim a következők:

  1. Zoltán Levente megtagadta azt a határidőn belül benyújtott kérésemet, hogy adjon magyarázatot a saját hatáskörében követelt összeg jogi alapjáról és összegszerűségéről. (Elutasító válaszlevél van.) Volt-e ehhez joga és helyes járt-e el?
  2. Zoltán levente bevont az ügybe olyan harmadik személyt, kihez semmilyen kapcsolat nem fűzött, kiadta adataimat és tájékoztatta őket az ellenem folyó eljárásról. Súlyosan sértve ezzel a jó híremet. (Bírósági anyag.) Köteles-e egy végrehajtó meggyőződni, hogy a jó helyre küldi-e ki a letiltást. Volt-e ehhez joga és helyes járt-e el?
  3. Zoltán Levente a bíróság előtt – írásban – megrágalmazott, hogy hazudok. (Bírósági melléklet.) A bíróság ezt cáfolta. Hogy ítéli ezt meg a Kamara?
  4. Zoltán Levente a bíróságon írásban hazudott. A bíróság ítéletében rámutatott a hazugságra és elutasította védekezését. (Bírósági jegyzőkönyv.) Hogy ítéli ezt meg a Kamara?
  5. Zoltán Levente ügyvédje védelem címén a bíróságon hazudott, melyet a bíróság megcáfolt. (Bírósági jegyzőkönyv.) Hogy ítéli ezt meg a Kamara?
  6. Zoltán Levente végrehajtást helyezett el, egy birtokomban nem lévő ingatlanra. Közjegyző által hitelesített okmány igazolja, hogy az ingatlanról évekkel korábban lemondtam, tehát nem az enyém. Köteles-e egy végrehajtó tájékozódni arról, hogy ténylegesen ki a végrehajtás alá helyezett ingatlan tulajdonosa? (Közjegyzői záradékkel ellátott ajándékozási szerződés.) Megfelelően járt-e el a végrehajtó?
  7. Zoltán levente megtagadta az írásban benyújtott elszámolási igényemet az általa letiltott összegekből mennyi az övé. A térti vényes levelet 2019.12.10-én átvette, válasz nincs. Van-e ehhez joga, és hogy minősíti a Kar ezt az eljárást?
  8. Zoltán levente megtagadta a választ a tájékozódó kérdésemre, mely szerint, hogy lehet egy bizonyított idegen tulajdonra helyezett végrehajtást visszavonatni. Van-e ehhez joga és hogy minősíti a Kar ezt az eljárást?
  9. Horváth Zoltán a bizonyíthatóan nem a tulajdonomban lévő ingatlanra bejegyzett végrehajtási jog törléséről úgy nyilatkozott, hogy csak akkor lehetséges a törlés, ha a végrehajtást kérő követelése és végrehajtó költségei maradéktalanul rendeződtek. Jogilag helyes-e ez az álláspont? 

Ez közel sem egyedi eset.
Ismertetném az Intrum Justitai egy elképesztően pofátlan eljárását.
Az Intrum Justitiához kapcsolódó minden állításomat tartalmazza a bírósági ítélet.

  1. Az Intrum Justitia bíróságra citált egy elévült követelés végrehajtásával. Nincs jogi kérdés, a bíróság jogerős ítéletében szerepelt, hogy a követelés elévült. Mi a Kamara álláspontja a kérdésben?
  2. Az Intrum Justitia meghamisította a követelés tőkerészének az összegét és 80 000 Ft követelést nyújtott be a bank által megadott forgalomból a bíróság által kiszámolt 15 000 Ft helyett. Ez kimeríti-e szándékos csalást. Mi erről az eljárásról a Kamaravéleménye?
  3. Az Intrum Justitia megtagadta a kamat kiszámítási eljárásának az ismertetését, tehát úgy nyújtott be jelentős összegű követelést, hogy semmivel nem támasztotta alá. Mi a Kamara álláspontja kamatszámítási képlet megadásával kapcsolatban? Csak hogy érthető legyen az, hogy a kamat (a szerződésben rögzített) 15%, abból nem következik, hogy a kamat összege 180 000 Ft. Azaz a követelés légből kapott.
  4. Az Intrum Justitia úgy nyújtotta be a követelés végrehajtását a bíróságra, hogy nem győződött meg arról, hogy a követelést teljes egészében teljesítette az ügyfél. A bíróságon kiszámolt 15 000 eFt-ot ugyanis készpénzbe befizettük, azonban az Intrum Justitia csak a számlaforgalmat vizsgálta és a számlaforgalomra nyújtott be követelést a készpénz befizetés viszont nem. Hogy értékeli ezt az eljárást a Kamara?
  5. Az Intrum Justitia tehát úgy nyújtott be követelést, hogy egyáltalán nem volt tartozás. Hogy értékeli ezt az eljárást a Kamara?
  6. Az Intrum Justitia a bírósági ítéletet követően –leszarva az ítéletet – továbbra is a teljes összeget követelte tőlem és hónapokon keresztül zaklatott. Hogy értékeli ezt az eljárást a Kamara?
  7. Amikor emiatt most már én fordultam bírósághoz, akkor azzal utasították el a beadványt, hogy a kérdésben már született bírósági ítélet. Nem várok választ, erre mondom, hogy az igazságszolgáltatásunk egy rakás szar, a jogrendszer a feladatát nem látja el.

tiszteletteljes kérdésem, hogy tervezik-e ennek a bíróságon hazudozó szar-szemét embernek és cégnek a kizárást vagy ezek nem lógnak ki a társaságból.

 

Felmértem, milyen üzletmenetet mutatnak fel a fondorlatos csalással kifosztott és 4000 magyar állampolgár haláláért felelős dögkeselyűk. Külön felhívnám a figyelmét a nyereség ütemének a növekedésére és arra, hogy szemben azokkal, akiknek ilyen forgalom eléréséhez gyárakat és üzemeket kell építeni, addig ezeknek elegendő egy ócska kis emeleti bérelt lakás is. Érdemes kiszámolni ennek a dögkeselyű tevékenységnek a nyereségességét is, szemben a magyar gyárak és üzemek egy-számjegyű nyereségével.

A végrehajtó irodák adózott nyeresége.
Ez a vállalkozás adózott nyeresége és annak növekedése.
Év                        Dr. Zoltán Levente         dr. Horváth Zoltán
2016                                 13 536 000
2017                                84 883 000                      36 510 000
2018                               123 923 000                      92 182 000

Ez csak a nyereség, ezen kívül bérként kifizettek:

Zoltán Levente: 337 766 000 Ft – árbevételből    111 254 000 Ft bért
Horváth Zoltán: 224 587 000 Ft – árbevételből     81 796 000 Ft bért

És mindezt úgy, hogy egy vacak lakásban folyik a munka.

Zoltán Levente: Kemény Gusztáv u. 6. 1 emelet 4. ajtó
Horváth Zoltán: Deák Ferenc u. 23. 1. ajtó

El kell mondanom, hogy én mit csinálnék a becsapott és kilakoltatottak magyar állampolgárok helyében. Az utcán felmérésem szerint ~5 évig lehet élni. Minél jobb körülmények közül kerül az utcára valaki, annál hamar választja a halált, vagy választja őt a halál. Nincs esélyük a túlélésre. Mint a kivert kutyák, szörnyű körülmények között tengődnek és halnak meg.
Ha fogok egy konyhakést és elvágom ezeknek a másodosztályú, szar-szemét embereknek a torkát, akkor kapok 10 évet. Emberhez méltó körülmények között letöltöm a 10 évet. A börtönt elhagyva – az ott megszerzett tudás birtokában – új életet kezdek.

Ezt maguk azért tudják megcsinálni, mert a magyar embernek sem becsülete sem önbecsülése nincs már. Akit fondorlatosan becsapnak, kifosztják, életét tönkreteszik, majd szó nélkül kimennek az utcára megdögleni, annak már önérzete sincs, az egy vágóhídra küldött birka.

Posted in: Uncategorized

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük