Végrehajtó: dr. Csontos Imre
Helyettese: Székely Lehel Raymund szakvizsgázott végrehajtójelölt
Az új kormány deklarált célja a végrehajtói rendszer átalakítása, azonban ez a törekvés nem terjed ki a múltbeli folyamatok teljes körű és részletes feltárására, ami így a civil társadalom feladata lesz. Ezzel párhuzamosan kiemelt figyelemmel fogjuk kísérni azt is, hogy az új struktúrában hogyan teljesülnek a civil elvárások és az átláthatósági követelmények.
Célunk ugyanakkor „emlékművet” is állítani, azoknak az ócska, másodosztályú embereknek, akik elegendő pénzért hajlandók voltak az állampolgárokat megfosztani lakásuktól, az emberhez méltó életüktől és némely esetben az életüktől is.
De mennyi is ez a pénz?
Végrehajtói jövedelmek alakulása
A Csontos Imre Végrehajtói Iroda adózott eredményének alakulása az Igazságügyi Minisztérium (IM) hivatalos cégbírósági adatai alapján a következő képet mutatja.

Forrás: https://e-beszamolo.im.gov.hu/ebekuldes (az IM publikus oldala)
Kulcsfontosságú szabályozási mérföldkövek a vizsgált időszakban
2021: A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SzTFH) létrejötte.
2021.11.01: Az új, módosított végrehajtói díjszabás hatályba lépése.
2021.11: A Schadl-ügy nyilvánosságra kerülése.
A pénzügyi adatok elemzése során kiemelt figyelmet kell fordítani a szabályozási környezet változásaira. Elemzendő kérdés, hogy az SzTFH által bevezetett új szabályozás – amely az addigi 50%-os költségátalány-keretet bizonyos feltételek mellett 75%-ra emelte – milyen mértékben torzította a piaci folyamatokat.
Ez az intézkedés gazdasági szempontból nehezen indokolható költség- és profiteltolódást eredményezhetett a szektorban. A Civil Számvevőszék vizsgálatának egyik fő iránya éppen az, hogy feltárja: ez a jelentős átalánynövekedés milyen módon tette lehetővé olyan számla nélkül elszámolható keretek képzését, amelyek alkalmasak lehettek a rendszerből kivont, ellenőrizhetetlen készpénzforgalom – és a Schadl-ügyből már ismert jogellenes kifizetések, megvesztegetések – finanszírozására. A főkönyvek elemzésével azt vizsgáljuk, hogy a megnövekedett költségátalányok mögött valójában milyen valós vagy fiktív gazdasági események húzódnak meg.
Hivatalos adatigénylés és perindítási kilátások
A működés és a gazdasági háttér tisztázása érdekében általánosságban a hazai végrehajtói irodákról hivatalos adatkéréssel, több lépésben kérjük be a gazdálkodási adatokat. Első lépésben elemezzük az eseményforgalmat, majd a költségeket. A végrehajtók főkönyveit AI eszközök segítségével vizsgáljuk. A Schadl-ügy óta ugyanis a közvéleményt joggal foglalkoztatja a kérdés: országos szinten valahol lennie kell annak a pénznek, amit a bizonyított megvesztegetésekre, vagy a sajtóban sokszor bemutatott, megfélemlítő jellegű végrehajtási módszerek finanszírozására fordíthattak a rendszerben. Ez a teljes körű átvilágítás valahogy sem a PSzÁF-nek, sem a NAV-nak nem sikerült. Úgy tűnik, ide civilek kellenek.
Felhívnám a figyelmet arra is, hogy a rendszerszintű adatok alapján a hazai végrehajtói kar egésze – kiszolgálva a devizahitelezés során alkalmazott, utóbb a jogalkotó által is tisztességtelennek – általam pedig állampolgárellenesnek – minősített banki gyakorlatokat – összességében hatalmas, milliárdos nagyságrendű összegeket hajtott be a magyar állampolgárokon. Ezek az összegek többletként jelentek meg az állampolgárellenes törvény következtében tönkrement és kifosztott emberek kiadásaiban.
Az a folyamat, melynek végeredményében a bankok visszafizetik majd a megtévesztő kölcsönökkel okozott károkat, csak egy kis részben tartalmazza a behajtott összegeket. Ezt kezelni fogja a társadalom által elvárt globális törvény. A bankok adatainak elemzése azonban kevés, a végrehajtásoknál ennél nagyobb az okozott kár.
Nem feledkezhetünk meg a végrehajtók által beszedett további tételekről, amit teljes egészében vissza kell fizetniük a károsultaknak.
Ezt egy petícióban fogjuk kérni.
A károsultak első feladata, hogy a végrehajtóktól kérjenek egy befizetéseket tartalmazó tételes – Dátum – Költségnem – Címzett – Érték – típusú Excel-kimutatást, amelyet a visszafizetendő összegek megállapítása céljából elemezni fogunk.
A pilotok lefutása után a szükséges formanyomtatványt közzétesszük.
Kupán Károly

…..Civil Számvevőszék
UI:
Sokan vannak, akiket zavar a stílusom és a durva szóhasználatom. Én mindig köszönök a buszvezetőnek, udvariassággal tisztelem meg a portásokat és lehetőleg mindenkit, de morálisan mélyen elítélem azokat, akik képesek egyedül élő nyugdíjasokat hidegvérrel kilakoltatni az otthonukból.
Azt is szóvá szokták tenni, hogy a végrehajtók csak a munkájukat végezték. Nos, nekik azt üzenem, hogy az SS Gruppenführer és a történelem minden más sötét korszakában az elnyomó gépezetek kiszolgálói is mind csak a munkájukat végezték az akkori érvényes törvények szerint, jogkövető módon.
Azt kell megértenünk, hogy ha valami formálisan jogszerű is, attól még a valóságban lehet egy mélyen aljas, morálisan elfogadhatatlan cselekvés.
Ennyit a puszta formalitásról és a valódi igazságról.
V1.00